Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal
Bekezdések

Köszöntjük Gyömörén!

Gyömöre már az avar korban is lakott hely volt, az avar gyűrű idáig terjedt. Erre utal két dűlőnév is (gyürhát, gyüroldal). Míg a XVII. században két Gyömörét különböztettek meg, ma a település egységes.

A település központjában két szépen felújított templomot találunk. A monumentális katolikus templomot a pápai mintájára építették a XVIII. század végére. Homlokzati órapárkányos tornyát gazdagon képzett törtvonalú sisak fedi. A barokk épület díszes főoltára és rokokó padjai is értékesek. A templomhoz hangulatos lépcsősor vezet. A kulcs a plébánián elkérhető. Tőle kőhajításnyira található a szépen felújított evangélikus templom haranglábbal.

A község kulturális életét színesíti az évente rendszeresen megrendezett "Elhozta az Isten piros Pünkösd napját" hagyományőrző nap. Több alkalommal rendezték meg a Térségi Népzenei Gálát is a településen.

A falu határa romantikus, dombokban és völgyekben bővelkedik. Gyalogos turistáknak, lovasoknak kifejezetten ajánlhatjuk. Egyre többen ápolják a régi szőlészeti, borászati hagyományokat, melynek eredményét az idelátogatók megízlelhetik.

Amennyiben településünk felkelti érdeklődését, úgy szívesen látjuk. Látogasson meg bennünket!

A mielőbbi találkozás reményében: Németh Csaba polgármester

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - VÁTI

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031